1200 literes korallos akváriumunk volt az első olyan akvárium a felújított Pécsi Állatkertben, melyben korallokat tudtunk bemutatni látogatóinknak. A bemutató különlegessége, hogy vendégeink két oldalról is megtekinthetik az akváriumot. A különböző korallfajok mellett nem hiányozhatnak a halak sem, ezen kívül még néhány kisebb tengeri gerinctelen állat is helyet kapott az akváriumban, amelyek a szirt karbantartását végzik el. A korallok, más néven virágállatok a csalánozók közé tartoznak, a medúzák távoli rokonai. Az apró, helyt ülő állatkák, a polipok (nevükkel ellentétben nincs közük a jól ismert nyolckarú polipokhoz) által felépített külső váz adja a korallok tényleges alakját. A korallszirtek a Föld legnagyobb építményei közé tartoznak, számtalan élőlénynek nyújtanak otthont. A legnagyobb, az Ausztrália partjainál található Nagy Korallzátony még a világűrből is látszik.  A polipokat alapvetően két csoportra bonthatjuk: lágykorallokra és kőkorallokra, utóbbiak kemény külső vázat építenek fel maguknak. A kőkorallok között pedig megkülönböztetünk kispolipú kőkorallokat és nagypolipú kőkorallokat. A nagypolipú kőkorallok telepjeit jellegzetesen a kispolipú kőkorallok polipjaihoz képest jóval nagyobb méretű, de azoknál kevesebb számban található polipok alkotják.

Korallos akváriumunk lakói (bővebb információért kattintson az adott állat nevére):

Halak:

Palettás doktorhal

(Paracanthurus hepatus)

Feketefoltos sárga ajakoshal

(Halichoeres leucoxanthus)

Clarkii bohóchal

(Amphiprion clarkii)

Királygramma

(Gramma loreto)

Piramis pillangóhal

(Hemitaurichthys polylepis)

Lila tűzgéb

(Nemateleotris decora)

Kék-zöld korallsügér

(Chromis viridis)

Rákok:

Wurdemanni garnéla

(Lysmata wurdemanni)

Tűzgarnéla

(Lysmata debelius)

Tisztogató garnéla

(Lysmata amboinensis)

 

Háromszínű remeterák

(Clibanarius tricolor)

Tüskésbőrűek:

Diadémsün

(Diadema setosum)

Tengeri sün

(Tripneustes gratilla)

Talajforgató tengeri csillag

(Archaster typicus)

Csigák:

Tigris csiga

(Babylonia zeylanica)

Turbo csiga

(Turbo fluctuosus)

Algaevő csiga

(Trochus sp.)

Korallok:

Kaktuszkorall

(Pavona sp.)

Chilli korall

(Carotalcyon sp.)

Féregkorall

(Platygyra sp.)

Zöld agykorall

(Trachyphyllia geoffroyi (green))

Agykorall

(Favia sp.)

Ananászkorall

(Acanthastrea sp. )

Agancskorall

(Acropora sp.)

Lapanemóna

(Discosoma sp.)

Milka korall

(Stylophora pistillata)

Ujjas montipora

(Montipora sp.)

Szájkorall

(Caulastrea sp.)

Lap montipora

(Montipora sp.)

Fáklyakorall

(Euphyllia glabrescens)

Karéjanemóna

(Zoanthus sp.)

Békapete korall

(Euphyllia divisa)

Kalapácskorall

(Euphyllia ancora)

Napkorall

(Tubastrea faulkneri)

Ujjas gombakorall

(Lobophytum sp.)

Karfiolkorall

(Pocillopora sp.)

Leptoseris korall

(Leptoseris sp.)

Óriás zöld lapanemóna

(Rhodactis sp.)

Share this Tweet this Share this Share this Pin this
Családbarát hely ZooLive gomb