Közel 60 éves történetének legfontosabb eredményét érte el a Pécsi Állatkert: teljes jogú tagjává vált Európa legrangosabb állatkerti szervezetének, az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének, az EAZÁ-nak! A Pécsi Állatkertben 2016-ban, a teljes felújítást követő újbóli megnyitás évében kezdődött el az az aprólékos munka, melynek eredményeképpen 2017-ben ideiglenes, 2019-ben pedig teljes jogú EAZA-tagságot kapott intézményünk!

Az EAZA-tagság számos előnnyel jár az állatkertek számára. A szervezet a fajok fenntartásában, megőrzésében, illetve a szakmai továbbfejlődésben is hatalmas segítséget nyújt tagjainak. Az EAZA-tagság segítségével állatkertünk olyan ritka, az Európai Fajmegmentő Tenyészprogramban (EEP) részt vevő állatfajokat is fogadhat, melyre nem EAZA-tag intézményeknek nincs lehetősége. Állatkertünk eddig is kiemelt szerepet szánt a veszélyeztetett állatfajok megmentésére, számos állatunk került bemutatásra az EPP, illetve az Európai Törzskönyvi Program (ESB) keretein belül, pl. a képen látható zászlós farkú kolobusz.

Ha érdeklődsz az EAZA iránt és szeretnél többet megtudni róla, érdemes elolvasni két éve megjelent cikkünket, amely akkor jelent meg honlapunkon, amikor a Pécsi Állatkert megkapta az ideiglenes tagságot. Írásunk  a következő linkre kattintva olvasható: http://pecszoo.hu/2017/ideiglenes-eaza-tagsagot-kapott-allatkertunk/

 

Share this Tweet this Share this Share this Pin this