Állati tévhitek | PécsZoo

Az állatok sokszínű világáról még napjainkban is számos babona és tévhit kering. Állatkertünk Hallowenn-i programja ugyan már véget ért, azonban közeledik  Halloween tényleges napja, október 31. Ennek alkalmából állítottunk össze állatkertünk lakóiról egy csokorra való tévhitet, melyek zöme az állatok kellemetlen vagy ijesztő vélt tulajdonságáról:  veszélyességéről, gyávaságáról, vagy akár orrfacsaró szagáról szól. Reményeink szerint ezek megcáfolásával olvasóink is jobban megismerhetik ezeket az érdekes állatokat, és ezentúl más szemmel fognak rájuk tekinteni az állatkerti séta során!

Minden medúza csípése /rázása halálos

dscf0023

Talajlakó medúza

A valóságban a medúzák nem ráznak, hiszen táplálékukat nem elektromos áram segítségével szerzik meg. Ezek az állatok csalánsejtekkel rendelkeznek, ezeket használják táplálékszerzéskor. A különböző medúzafajok csípése eltérő erősségű, egyes fajok, pl. a portugál gálya vagy a különböző kockamedúzák csípése valóban nagyon erős, szélsőséges esetben akár halálos kimenetelű is lehet. Az állatkertünkben is látható talajlakó medúza azonban a „szelídebb” fajok közé tartozik: gyakorlatilag egy csalán csípése erősebb a talajlakó medúzáénál!

Minden cápa nagyra növő emberevő hal

anti02

Feketeúszójú szirticápa

A jelenleg ismert több mint 500 cápafaj legtöbbje nem nő nagyobbra 1 m-nél. A nagy testű fajok közül is csak néhány jelent tényleges fenyegetést az emberre, sőt, a két legnagyobb, ma élő cápafaj, az óriáscápa és a cetcápa csupán planktonnal táplálkozik. Az állatkertünkben is látható feketeúszójú szirticápa közepes méretű cápafaj, a kifejlett egyedek testhossza 1,5-2 m közötti. Fülöptől, a mi cápánktól egyáltalán nem kell tartani: meglehetősen félénk természetű példány. Olyannyira, hogy ha gondozója a látványetetés során a nagy cápás akváriumban merül, a cápa megijed tőle, ösztönösen a nagyobb ragadozót látja benne. Mivel ilyenkor az akváriumban lakó többi hallal ellentétben a cápa nem meri elvenni a felkínált táplálékot, gyakran a látványetetés után, külön kell megetetni.

Az állatkertben élő nyílméregbékák mérge halálos

img_3930

Kék nyílméregbéka

Sokan azt gondolják, hogy állatkertünk nyílméregbékái potenciálist veszélyt jelentenek gondozóik számára, különös óvatossággal kell őket gondozni. A valóságban ezek az állatok már nem mérgezőek, mivel fogságban élő példányokról van szó. A nyílméregbékák szervezete nem képes méreganyag előállítására, a mérget a békák a táplálékukból nyerik. Fogságban tartva, nem mérgező rovarokkal etetve a nyílméregbékák sem lesznek mérgezőek.

A bagoly bölcs madár

img_8044

Uhu, csőrében ebédjével, egy naposcsibével

A köztudatban a baglyok bölcs, okos madarakként szerepelnek. A valóságban ezen szárnyasok nem rendelkeznek kiemelkedő intelligenciával, valójában értelmi képességek terén jócskán alulmaradnak a nappali ragadozó madarakkal és a varjúfélékkel szemben. A közkeletű tévedés oka valószínűleg a baglyok kinézetében keresendő: nagy méretű, előre néző szemeikkel bölcs, megfontolt ember benyomását keltik.

A kuvik megjósolja a halált

Egy másik, baglyokkal kapcsolatos babona az egyik hazánkban is előforduló bagolyfajjal, a kuvikkal kapcsolatos.  Jól lehet ez a madárfaj jelenleg nem található meg a Pécsi Állatkert gyűjteményében, Halloweenhez közeledve azonban mindenképpen érdemes eloszlatni egy róla keringő tévhitet. A kuvik népies neve halálmadár, a közhiedelem szerint ugyanis  ez a madár a haldokló ember ablakába száll és ott hallatja jellegzetes kiáltásait, megjósolva ez által a közelgő elmúlást. A valóságban ezt a kis termetű baglyot a virrasztáskor használt lámpa köré gyűlt rovarok vonzották, őket követte a kuvik, tehát nem a halál előjeleként jelent meg a házaknál.

Madagaszkár erdeiben gonosz szellemek laknak

img_3990

Vörös vari

A makifélék közismert állatkerti állatok, azt azonban kevesen tudják róluk, hogy meglepően sokféle hangon kommunikálnak egymással. Az állatkertünkben is látható vörös vari területjelző kiáltása némileg a szamárbőgés és az oroszlánordítás keverékére emlékeztet. Hátborzongató hangjuk miatt a makifélék családja a lemuridae tudományos nevet kapta. A lemur szó a magyar nyelvterületen is használatos ezen állatok megnevezésére, ez a kifejezés az ókori rómaiaknál rossz szellemet jelentett. Amikor az első fehér telepesek Madagaszkár szigetére léptek, éjszakánként a makik hátborzongató kiáltásait hallották az erdőkből, melyekről azt gondolták, hogy azok csakis ártó szellemektől, lemuroktól származhatnak- innen ered a makik tudományos elnevezése. A valóságban ezek az állatok ártalmatlanok az emberre nézve.

A halálfejes majom félelmetes és gonosz állat

img_9806

Közönséges mókusmajom

A kis termetű mókusmajmot német neve (Totenkopfaffe) után a magyar nyelvben is szokás halálfejes majomként is emlegetni. A kevésbé szerencsés elnevezés a mókusmajom arcán található mintázatra utal, mely némileg valóban koponyára emlékeztet.  Nevük ellenére a valóságban ezek az állatok semmivel sem veszélyesebbek az emberre nézve mint a többi, hasonló méretű majomfaj.

A hiéna gyáva dögevő

img_8242

Foltos hiéna

A foltos hiéna a köztudatban sunyi, alattomos dögevőként szerepel. A valóságban, bár a hiénák olykor-olykor tényleg esznek dögöket, a foltos hiénák ügyes és kitartó vadászok, melyek főleg a beteg, legyengült és idős állatokat szemelik ki prédájuknak, ez által hasznos szelekciós tevékenységet végeznek. Gyakran megesik, hogy a hiénacsapat által elejtett zsákmányállatot az oroszlánok megpróbálják elrabolni jogos tulajdonosuktól- a természetfilmekben azonban szinte csak ennek ellenkezőjéről lehet hallani!

A borz büdös állat

img_5682

Európai borz

Állatkertünkben sokan ösztönszerűen fintorognak az európai borzok kifutójánál járva. A kifutó környékén néha tapasztalható, átható szag valójában a szomszédos tűzrókáktól származik, melyek kifejezetten jellegzetes szagú állatkerti állatoknak számítanak. Ezzel ellentétben a borzok nem számítanak különösen büdös állatnak. Az Észak-és Közép-Amerikában őshonos bűzös borzok-  a hazánkban is őshonos európai borz távoli rokonai- viszont valóban átható, rendkívül büdös váladékot spriccelnek támadójukra veszély esetén.  Így alakulhatott ki az a téves elképzelés, hogy erre a jellemző tulajdonságra az összes borzfaj képes (noha ez a valóságban nem igaz), és a hazánkban előforduló európai borz is rendkívül szagos állat.