Víziló ivartalanítás

Bálint és Ágnes első találkozása

Az elmúlt évek egyik legérdekesebb állatorvosi beavatkozása volt a Pécsi Állatkert legnagyobb lakójának, Bálintnak, a nílusi vízilónak az ivartalanítása. Bálint, állatkertünk történetének első vízilova sokáig élt egyedül egy viszonylag kicsi férőhelyen, mígnem 2007-ben egy új, a korábbinál jóval nagyobb méretű kifutó készült számára, ahol társat is kapott. Ágnes, a Lengyelországból érkezett feleség mindössze 5 éves volt, amikor Pécsre költözött, testtömege azonban már ekkor meghaladta az 1100 kg-ot. Mivel Bálint súlyát nem mértük, csak tippelni lehetett, hogy a jóval nagyobb méretű bika ekkor már legalább 2500-3000 kg-ot nyomhatott (jelenleg 3000-3500 kg-ra tippeljük a súlyát).  Vízilovaink találkozása szerelem volt első látásra, 2008 májusában született meg az első és egyetlen közös borjuk, Buborék. A kis bikaborjú felcseperedve először az Abonyi Állatkertbe került, onnan pedig néhány éve tovább költözött Csehországba, a Dvorec-i állatkertbe.  A nílusi víziló nagyon népszerű állatkerti állat,  gondozása is viszonylag egyszerű, elhelyezése azonban problémás és ez megnehezíti tartását: nagy testmérete miatt nagy méretű medencét és szárazföldi résszel ellátott kifutót igényel, ráadásul télen fűthető szállást kell számára biztosítani. Tartását a megfelelő méretű férőhely kiépítésén túl a rendszeres vízcsere, illetve drága szűrőberendezés építése teszi költségessé.  Ezen kívül, mivel olyan csapatokban él, melyekben többnyire csak egy kifejlett hím van, a hímek együtt tartása problémás, szinte lehetetlen feladat. Éppen ezért örültünk, hogy Buborékot sikerült egy másik állatkertben elhelyezni: jelenleg Európában víziló-túlszaporulat van, nagyon nehéz a születendő borjaknak (különösen a bikáknak) új otthont találni. Az esetleges további felnövekvő borjak Pécsett nem maradhatnak, mivel a vízilovak kifutója úgy lett kialakítva, hogy 2 állat igényeit tudja maximálisan kielégíteni, így további egyedeket nem tudunk elhelyezni. Buborék születését követően megszületett a döntés: mivel Bálintot és Ágnest nem szerettük volna elválasztani egymástól, a hím vízilovunkat ivartalanítani kellett a további szaporulat elkerülése érdekében.

Az újszülött Buborék

Cseppet sem egyszerű feladatról van szó: állatkertünk állatorvosai egy akkor éppen Magyarországon tartózkodó nemzetközi állatorvosi csapat segítségét kérték a végrehajtásához. A Chris Walker vezette orvosi team szívesen sietett segítségünkre, anyagköltséget nem kértek tőlünk, csupán az altatószer árát (kb. 1.000.000 Ft-ot) kellett kifizetnie az állatkertnek. A víziló rejtett herékkel rendelkező állat, a herék a hasüregen belül helyezkednek el, ráadásul mivel kifejezetten veszélyes állatról van szó, ilyen műtétet csakis altatásban lehet elvégezni. Az altatás azonban nem egyszerű dolog, a vízilovaknál még ma is gyerekcipőben jár ez a tudomány: az állat ismeretlen súlya miatt meglehetősen nehéz meghatározni a megfelelő altatószer-mennyiséget, ráadásul a nagyobb testű állatoknál (elefántoknál, zsiráfoknál) sikeresen használt, olcsóbb szer a vízilovaknál 60 %-os elhullást okoz. Végül a drágább, de biztonságosabb altató mellett döntöttünk, és miután Bálint mély álomba szenderült, ultrahang segítségével sikerült meghatározni a herék helyét, ezt követően kerülhetett sor az eltávolításukra. A sikeres műtétet követően vízilovunk néhány napig lábadozott, majd újra találkozhatott családjával. Napjainkban Bálint teljes életű hímként él, nagy meglepetésünkre nem csökkent az aktivitása a nőstény felé, és mindazokat a viselkedési formákat mutatja, amelyeket egy ivaros vízilóbika, viszont Bálint és Ágnes nászából már nem fognak újabb utódok születni.

Bálint a fogorvosnál

A vízilovaknál a bikáknak sokkal nagyobb agyarai vannak, mint a nőstényeknek, állatkertünk rendszeres látogatói azonban már észrevehették, hogy Bálint agyarai nem túl méretesek. Ez azért van, mert amíg Bálint egyedül volt, unalomból elkezdte koptatni az agyarait, és az egyik agyar egy rossz pillanatban megrepedt. A repedt agyar elkezdett vérezni, és nagy ijedelmünkre az állat nagyon sok vért veszített, az elvérzés gyanúja is fent állt. Szerencsére Bálint szervezete ellenállóbbnak bizonyult: a vízilovak verekedés közben súlyos sebeket tudnak ejteni egymáson, gyakran a szennyezett vízben harcolva, azonban egy olyan súlyos sérülés, melybe egy ember könnyedén belehalna, meg sem kottyan egy ilyen rendkívüli ellenálló képességgel rendelkező állat számára. Bálint életét az állat és a gondozói közötti jó kapcsolat mentette meg: saját maga ment oda a rácshoz, és sérült agyarát mutatva kért segítséget a gondozóitól. A hagyományos vérzéscsillapítók nem működtek, végül egy nőgyógyászatban használt szerrel, Vagotinnal sikerült a víziló agyarának vérzését elállítani. Bálint agyara napjainkra teljesen felgyógyult.

 

 

 

A pénztárcát nyelt víziló esete

Egy nyári napon a vízcsere után egyik látogatónk véletlenül beleejtette pénztárcáját a vízilovak medencéjébe. A friss, tiszta vízben feltűnést keltett a zöld pénztárca, Bálint vízilovunk finom falatnak nézte azt és jóízűen elfogyasztotta. Az esetnek szerencsére több szemtanúja is volt, így rögtön tudtak szólni a bajról állatkertünk munkatársainak. Felvettük a kapcsolatot több más, vízilótartó állatkerttel, hogy hogyan tudjuk orvosolni a problémát. A víziló kíváncsi állat, ráadásul szeret nagyra tátott szájjal ételt kunyerálni a látogatóktól. Etetésük azonban nem ajánlott (nálunk csupán előre meghirdetett időpontban, gondozói jelenléttel és a gondozó által felkínált takarmánnyal lehetséges), mivel egy idegen test végzetes problémát jelenthet számukra.

A pénztárca, miután távozott Bálintból

A vízilovak vastagbele rendkívül szűk: a 90-es évek elején a Budapesti Állatkert egyik vízilóbikája egy, a látogatók által a szájába dobott gumilabdába pusztult bele, mivel az apró tárgy bélelzáródást okozott nála. Bálintért aggódtunk: hogyan szedjük ki a pénztárcát a vízilóból? Mint fentebb megírtuk, az altatás rendkívül kockázatos, ráadásul erre mindössze 12 óránk volt, amíg a pénztárca a gyomorban tartózkodik. Végül a természetre bíztuk a dolgot: Bálintot diétára fogtuk, és paraffinolajat adtunk neki természetes hashajtóként. Végül a 17 liter paraffinolaj négy nap alatt megtette a hatását: a pénztárca kissé megviselt állapotban távozott az ürülékkel együtt, Bálint pedig szerencsére gond nélkül megúszta a kalandot.