Május 27.-én ünnepeljük a Gyermeknapot, melynek alkalmával színes programokkal és látványetetésekkel várjuk az érdeklődőket! Az embergyerekek mellett ezen a napon érdemes odafigyelni az állatgyerekekre is, hiszen a Pécsi Állatkertben több állatcsaládnál is apróságokkal találkozhatunk!

img_4399

Szépen cseperednek a kis szurikáták

Szépen növekednek a tavalyi év végén világra jött mókusmajomkölykök és  a kis gereza, az idei évben pedig többek között három lámacsikóval, két kis kenguruval és két alomból összesen öt kis szurikátával gyarapodott állatkertünk! Nemrég legújabb újszülöttjeink is bemutatkoztak, előbújtak az idei prérikutyakölykök!

img_4433

Az idei évben 3 lámacsikó is született állatkertünkben. A képen tavaly ősszel született féltestvérükkel játszanak

Prérikutyák tartásával lassan két évtizede foglalkozik állatkertünk, az utóbbi időben azonban nem szaporodtak állataink. Tavaly azonban megtört a jég, a 2017-es évben 16 kölyök született, őket az idei évben újabb 5 követte! A prérikutyák háza táján nem ez az egyetlen változás a közelmúltban ugyanis megújítottuk kifutójukat. A felújított férőhely immár zavartalanul látogatható, és kis szerencsével az idei kölykök is láthatóak!

img_4590

Megtévesztő neve ellenére a prérikutya rágcsáló, az ürgék és a mókusok rokona

Észak-Amerikában a prérikutyák több faja is megtalálható, melyek közül állatkertünk a feketefarkú, más néven társas prérikutyát mutatja be.  A feketefarkú prérikutyák 28-37 napos vemhességi idő után hozzák világra kölykeiket föld alatti járatrendszerükben. A kicsik 4-5 hét elteltével erősödnek meg annyira, hogy kimerészkedjenek a felszínre, így a mi újszülött prérikutyáink is valójában már jóval korábban megszülettek. A prérikutyák 1 éves korukban érik el az ivarérettséget, átlagos élettartamuk 5-8 év.