Kis nagy marák | PécsZoo
dscn3084

Kis nagy mara

Létezik olyan állat, hogy kis nagy mara? Bizony, létezik, a Pécsi Állatkertben pedig mindjárt kettő is látható belőle! Egy hete ugyanis újra láthatóak nagy marák a Pécsi Állatkertben! Korábban már bemutattuk ezt az érdekes állatfajt állatkertünkben, sőt, előző csapatunk is szaporodott nálunk, az elmúlt időszakban azonban nélkülöznie kellett látogatóinknak ezeket az állatokat. Néhány napja újra marák legelésznek az állatkertben, egy háromfős maracsapat érkezett hozzánk, melyek már megtekinthetőek a vízimadarakkal közös kifutójukban. A Csehországból, a Brno-i Állatkertből érkezett fiatal csapat különlegessége, hogy csak nőstényekből áll, reményeink szerint a későbbiek során hímek is érkezhetnek maráinkhoz. Az egyik nőstény állat azonban meglepetést tartogatott nekünk: vemhesen érkezett hozzánk, és szerdán két életerős kölyöknek adott életet! Így most már kis nagy marákat is láthatnak vendégeink a Pécsi Állatkertben.

dscn3092

Kifejlett nagy marák. A csapat tagjai mind fiatal nőstények, ketten 2016-ban, egyikük pedig 2017-ben született.

A nagy mara megjelenésében a nyúlra és az őzre egyaránt emlékeztet. Valójában egy rágcsálófajról van szó, mely a tengerimalac távoli rokona. A pampanyúlnak is nevezett állatfaj Argentína középső és déli részén őshonos. Nagy méretű rágcsáló, testhossza 70 cm körüli, súlya 8-16 kg között változik. Farka rövid, mindössze 4-5 cm hosszú, fülei hosszúak, nyúlszerűek.  A nagy mara a vízidisznó és a hódok után a világ harmadik legnagyobb rágcsálója. Elsősorban pampák (Dél-Amerikában található  füves területek) lakója,  de megtalálható száraz területeken és ligetes erdőkben is. Kedveli a bokrokkal benőtt területeket. Előszeretettel készít odúkat, ennek ellenére idejének nagy részét nem ezekben, hanem a felszínen tartózkodva tölti.

img_4794

A nagy mara elsősorban nappal aktív faj. Növényevő, elsősorban fűfélékkel táplálkozik, de leveleket, fakérget és gyümölcsöket is fogyaszt. A nap nagy részét evéssel tölti, de előszeretettel sütkérezik a napon, gyakran ilyenkor lehet megfigyelni.  Testéhez képest meglehetősen hosszú lábai vannak, melyek segítségével akár 45 km/h-ás sebességre is képes menekülés közben.  A nagy marák monogámok, vagyis párt választanak maguknak. A párok territóriuma akár 40 ha-os is lehet. A rágcsálók körében szokatlan monogámia kialakulása valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a nőstény 3-4 havonta mindössze fél óráig termékeny. A vemhességi idő 90-110 nap között változik, egy alkalommal 1-3 utód születik egyszerre. A kölykök a rágcsálók többségétől eltérően fejletten, szőrösen jönnek a világra, születésüket követően nem sokkal lábra állnak és követik anyjukat. Táplálékbőség idején több pár is összeverődhet egy nagy csapattá, ebben az esetben a hímek rangsort állítanak fel maguk között. A nőstények más anyák kölykeit is szoptatják ebben az esetben, mivel naponta csupán néhány alkalommal keresik fel a kotorékokat. Saját kölykeiket szag és hang alapján ismerik fel, de gyakran előfordul, hogy szoptatáskor más anyák kicsinyei is befurakodnak a saját kölykök közé.  A nagy mara nevének különlegessége, hogy Magyarországon személynévként is használható, hiszen a Nagy gyakori vezetéknév, a Mara pedig hazánkban elismert női név.