Geronticus eremita
CSALÁD: Íbiszfélék
ELTERJEDÉS: Észak-Afrika, Közel-kelet
TÖMEG: 1.5 kg
ÉLETTARTAM: 24 év
ÉLŐHELY: sziklás területek, félszáraz sztyepp
ELLENSÉG:  ember (vadászat, mérgezés, élőhely-pusztítás), ragadozók (barnanyakú holló, dögkeselyű)
TÁPLÁLÉK: ízeltlábúak (pókok, rovarok), gerincesek (hüllők, kisebb madarak, rágcsálók), növények (gyümölcsök, gyökerek)

(státusz: súlyosan veszélyeztetett)

 Egykori elterjedési területe jóval nagyobb volt a mainál, a középkorban hazánk területén is fészkelt, e mellett Közép-Európa más részein,  Észak-Afrika nagyobb területein és a Közel-Keleten is elterjedt volt. Napjainkban már csupán néhány száz egyedet számláló populációi találhatóak meg Marokkó, Szíria és Törökország területén. A tarvarjú kisebb tyúk méretű, fekete színű madár, testhossza 70-75 centiméter. Nevével ellentétben nem a varjúfélék, hanem az íbiszfélék közé tartozik.  A kifejlett példányokra csupasz nyak és fej jellemző, bőrük piros színű, fejük tetején fekete „tollkoronát” viselnek. A tarvarjú csőre hosszú, lefelé görbülő, mely segíti a madarat tápláléka megszerzésében.  Elsősorban rovarevő, fő táplálékát különböző sáskafajok alkotják, de ritkábban más állati eredetű táplálékot és növényi részeket is fogyaszt.  Laza fészkeit ágakból és füvekből sziklapárkányokra építi. Csoportosan él, a szaporodási időszakban a kolóniát akár 40 pár is alkothatja. A sziklás területeken kívül olykor városszéli romokon és elhagyatott várfalakon is fészkelhet. 2007 óta szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. A fajt leginkább az emberi tevékenység veszélyezteti, a vadászat mellett nagy veszélyt jelent számára tojásainak begyűjtése és ínyencfalatként való fogyasztása. A tarvarjú napjainkban a  világ legritkább madárfajai közé tartozik.