Tarvarjú | PécsZoo
Geronticus eremita
CSALÁD: Íbiszfélék
ELTERJEDÉS: Észak-Afrika, Közel-kelet
TÖMEG: 1.5 kg
ÉLETTARTAM: 24 év
ÉLŐHELY: sziklás területek, félszáraz sztyepp
ELLENSÉG:  ember (vadászat, mérgezés, élőhely-pusztítás), ragadozók (barnanyakú holló, dögkeselyű)
TÁPLÁLÉK: ízeltlábúak (pókok, rovarok), gerincesek (hüllők, kisebb madarak, rágcsálók), növények (gyümölcsök, gyökerek)

(státusz: súlyosan veszélyeztetett)

A tarvarjú egyedszáma az évszázadok alatt annyira lecsökkent, hogy napjainkban már a súlyosan veszélyeztetett fajok közé tartozik. Manapság csak néhány száz egyedet számláló populációi találhatók meg Marokkó, Szíria és Törökország területén. A tarvarjú tyúk méretű, fekete madár, 70-75 centiméter nagyságú. A kifejlett példányra csupasz nyak és fej jellemző, bőre piros színű, fején fekete „tollkoronát” visel. Csőre hosszú, lefelé görbül. Tollazata nagyrészt fekete, a szárnyain kék, lila, zöld színezet figyelhető meg. Laza fészkeit ágakból és füvekből sziklapárkányokra építi. Csoportosan él, a szaporodási időszakban a kolóniát 40 pár alkotja. A sziklás területeken kívül városszéli romokon és elhagyatott várfalakon is fészkel. Hangját különböző sziszegés és morgás formájában hallatja. 2007 óta szerepel a Vörös listán. A fajt leginkább az emberi tevékenység veszélyezteti. A tarvarjú egyedszáma az évszázadok alatt annyira lecsökkent, hogy napjainkban már a súlyosan veszélyeztetett fajok közé tartozik. Korábban Közép-Európában, Észak-Afrika nagyobb területein és a Közel-Keleten is elterjedt volt. Manapság csak néhány száz egyedet számláló populációi találhatók meg Marokkó, Szíria és Törökország területén. A tarvarjú tyúk méretű, fekete madár, 70-75 centiméter nagyságú. A kifejlett példányra csupasz nyak és fej jellemző, bőre élénk piros színű, fején fekete „tollkoronát” visel. Csőre hosszú, lefelé görbül. Tollazata nagyrészt fekete, a szárnyain kék, lila, zöld színezet figyelhető meg, lábai pirosak. Az ivari dimorfizmus nem szembetűnő, a tojó valamivel kisebb a hímnél. Laza fészkeit ágakból és füvekből sziklapárkányokra építi. Kékes színű tojásait március-április környékén rakja le, általában 2-4 tojást. Csoportosan él, a szaporodási időszakban a kolóniát 40 pár alkotja. A sziklás területeken kívül városszéli romokon és elhagyatott várfalakon is fészkel. Táplálkozási területe lehet, a félszáraz sztyeppék mellett vizes élőhelyeken, tengerparti homokos területeken. Általában a gyér növényzetű élőhelyeken jellemző. Vándorló madár. Hangjukat különböző sziszegés és morgás formájában hallatják. 2007 óta szerepel a Vörös listán, mint súlyosan veszélyeztetett faj, emellett a CITES I. függelékében, valamint a vándorló fajok védelmét hangsúlyozó bonni egyezményben is. A fajt leginkább az emberi tevékenység veszélyezteti. Törökország déli részén a gazdasági kártevők ellen használt permetszer okozta tömeges pusztulását, valamint csökkentette a költési sikert is. Néhány területen vadásszák. Az élőhelyének csökkenése, a városok terjeszkedése is veszélyezteti.