A Pécsi Állatkert egyik legérdekesebb madara a tarvarjú. Ennek ellenére ezeket a madarainkat ez idáig télen nem láthatta a közönség, mivel a leghidegebb hónapokat látogatók elől elzárt téli szálláshelyükön töltötték. Nemrég  elkészült állatkertünk tarvarjainak új téli szálláshelye, mely ezentúl megoldja ezt a problémát. Az esztétikus kialakítású ház közvetlen kapcsolatban áll a külső röpdével, ezen kívül látogatóink üvegablakon keresztül akkor is láthatják a madarakat, ha azok a belső férőhelyen tartózkodnak. Egyelőre az öt tarvarjú lakja az új létesítményt, terveink szerint tavasszal, a jó idő beköszöntével szent íbiszeink is ide költöznek majd. Ezek a madarak viszonylag új jövevénynek számítanak állatkertünk életében, jelenlegi csapatunk (az első példányok Pécsett) az állatkert teljes felújítását követően, 2016-ban érkeztek meg hozzánk.

tarvarju

A tarvarjú nevével ellentétben rendszertanilag nem a varjúfélék közé, hanem az íbiszek közé tartozik. Hosszú, hajlott csőre a táplálkozásban segíti. Ragadozó, elsősorban különböző rovarokkal táplálkozik (legfőbb táplálékállata a sáska), de olykor kisebb kétéltűeket, halakat és emlősöket is elkap. Társas életmódú madár, kolóniákban költ, a párok tagjai a csapatban is gyakran tartózkodnak egymás közelében. Előszeretettel fészkel sziklafalakon, kedveli azokat a területeket, ahol alkalmas költő-és táplálkozó területet is talál magának.

dsc_0635

Az új téli szállás

A tarvarjú vonuló madár, a telet Szaúd-Arábiában és Afrikában tölti. A faj egykori elterjedési területe jóval nagyobb volt, mint a mai,  korábban hazánkban is fészkelt. Élőhelyeinek elvesztése és a fiókák vadászata miatt napjainkban csupán a Közel-Keleten és néhány európai országban (pl. Ausztriában) található meg. napjainkban a világ egyik legritkább madara, a szabad természetben kb. 450 példány, állatkertekben pedig mintegy 2000 további madár található meg. A teljes kipusztulástól az állatkertek mentették meg. Napjainkban több sikeres tenyészprogram is foglalkozik a faj megmentésével, és megkezdődött a visszatelepítés a korábbi költőterületekre. Az európai állatkertek összehangoltan, az Európai Fajmegmentő Tenyészprogram (EEP) kereten belül tartják és tenyésztik.